Magyar

Tradíció & Innováció

1785 óta az újító szellemre összpontosítunk.

1785 óta az újító szellemre összpontosítunk. Akkoriban találta fel Carl Mez az első olyan gépet, amely folyamatos szálat tudott sodorni. A freiburgi alapítású, ám a régióhoz és a gondolkodásmódhoz mindvégig hű vállalat története több évszázadra tekint vissza, melyek során páratlan szakértelemre tudott szert tenni. A MEZ nem csak technikai szempontból büszke a gyökereire. A vállalati értékek ugyanúgy kezdettől fogva modernek és előretekintőek voltak. Carl Mez egyike volt azoknak az első vállalkozóknak, akik elengedhetetlennek tartották a szociális juttatásokat és a jó munkafeltételeket a versenyképességhez. A mai munkamodellek és vállalatok is igazolják, hogy ez a helyes út a hosszú távú sikeres működéshez.

Modern
& előrelátó

A MEZ mind a kézimunkában, mind a fonalgyártásban, mind pedig munkaadóként a hagyományokhoz híven halad a korral, és még manapság is megéli az alapító Carl Mez és fiai filozófiáját.


    IGEN, elolvastam és megértettem az oldal adatvédelmi szabályzatát, és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott adatokat elektronikusan gyűjtsék és tárolják. Az adataimat kizárólag a megkeresésem feldolgozására és megválaszolására használják fel! Megjegyzés: Ön bármikor visszavonhatja a jövőbeni hozzájárulását a info@mezcrafts.com e-mail címre küldött e-mailben.